collapse

* Peugeot 206 Fanclub a Carstyling Tuning Show-n

Zakee
május 10, 2012, 20:44:12 írta Zakee
Views: 286 | Comments: 3

A Peugeot újraélesztését várják a 208-tól

A Peugeot vezetői nem kis romantikával gondolnak a 2-es sorozatra, nem véletlenül: a cég valaha elért legnagyobb sikereit a 205 hozta, hiszen a 14 milliónyi eladott autó gyakorlatilag a hajánál fogva rángatta ki a krízisből a Peugeot-t. A sikerszéria még a 206-os modellel is folytatódott, ugyanakkor a 207-es már nem hozta a várt eredményeket, őszintén szólva az autó a korábbi fiatalos lendületét, eredetiségét feladva kissé beleszürkült a mezőnybe. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy a versenytárs modellek minősége és száma is növekedett, így tényleg eljött az ideje, hogy valami újat, valami nagyot dobjon a Peugeot. Az új titkos fegyver a 208-as jelzést kapta, és már első ránézésre látszik, hogy a legapróbb részletekre is ügyeltek Sochaux-ban.


A 208 először is szakított az aktuális trendekkel: nem lett nagyobb, mint elődje, ugyanakkor a 7 centis külső rövidülés mellett az utastér és a csomagtartó is tágasabb lett, ráadásul az autó tömegét is sikerült csökkenteni (-110 kg), ami nem csupán a menetdinamikában hoz kedvező változásokat, de a környezetvédelmi normák teljesítésében is nagy szerepet játszik. A 208-as kilométerenként átlagosan 34 grammal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a 207-es, ezzel a kategória legjobbja. Megjelenésében sokat változott az elődhöz képest: zömökebb a forma, a magasra húzott fényszórók a sportos megjelenést erősítik, és úgy tűnik, a Peugeot jellegzetességét jelentő hatalmas méretű hűtőmaszkkal is végre sikeresen birkóztak meg a tervezők. 

 Az utastérben elsőre a különleges műszerfal szúr szemet: a műszeregység speciális elhelyezése elsőre talán idegen lehet, rövid tesztautózás után viszont kiderül, a magasra szerelt kijelzők könnyedén áttekinthetők anélkül is, hogy nagyon le kellene venni a szemünket az útról. A látványban a szokatlanul kicsike kormány sem zavar, mely ugyanakkor jól kontrollálhatóvá teszi az autót.

 A motortérbe is jócskán csempésztek újdonságot a franciák. A 208-as választékában jelenik meg először a három új fejlesztésű, nagy teljesítőképességű, háromhengeres 1.0 és 1.2 l VTi benzines motor. A belépő modell kilométerenkénti károsanyag-kibocsátása (emissziója) 99 gramm, fogyasztása 4,3 liter 100 kilométerenként. A választékban szereplő öt dízelmotor közül négy tartalmazza a legújabb típusú Stop & Start rendszert (e-HDi), amely már 20 kilométeres tempó alatt lehetőség szerint lekapcsolja az erőforrást. Ennek köszönhetően a CO2-kibocsátás alacsony, a 87 gramm/kilométer érték 3,4 literes fogyasztásnak felel meg 100 kilométerenként.


Fontos tudnivaló, hogy a korszerű technológiának köszönhetően az emisszió egyik változatban sem lépi túl a 99 grammot! A Peugeot a minőségi ugráson átesett kis oroszlán értékét az árcímkéjével is pontosan jelzi, hiszen bár az induló ár a bűvös 3 milliós érték alatt marad, egy kellemesen felszerelt változat, mely már klímát és rádiót is tartalmaz, még háromajtós változatban is 3,45 millió forint.

Filléres extrák

 Egy új autó piacra dobásánál nagyon fontos az induló ár. A Peugeot-nál is tudják ezt, így mindent megtettek annak érdekében, hogy a hirdetésekben 2-essel kezdődő ár szerepelhessen. Ezért sikerült egy nagyon furcsa felszereltségű modellt piacra dobni, hiszen az „access” modellben kapunk menetstabilizálót, kipörgésgátlót, tempomatot, elektromos ablakemelőt, de a manapság filléres kacatnak betudható autórádiót már csak 90 ezer forintos extraként hallgathatjuk.

Forrás: BorsOnline
Pages: 12 3

Hírek, aktualitások...

SlideShow

* Peugeot 206 Fanclub video(k)

* Üzenőfal

Refresh History
  • eroszka11: bocsi nemirtam elöbb oda 206-os pözsóról van szó
    május 15, 2012, 19:18:11
  • eroszka11: sziasztok kitudna nekem küldeni imélen hátsó tengely lengövilla tücsapágyról valami leirást képen hogy tudnánk összerakni
    május 15, 2012, 19:17:17
  • Zakee: Üdv. Mindenkinek
    április 20, 2012, 17:53:49
  • Santos93: Sziasztok :)
    április 19, 2012, 21:07:01
  • femc: alakul a Fábián tali létszáma! 15nél tartunk!
    április 19, 2012, 18:48:04
  • Zakee: Mindenki oda van locsolkodni :)
    április 09, 2012, 11:12:45
  • ajwe_cc: beült az üzifal? :)
    április 09, 2012, 00:09:27
  • Kriszt: sziasztok!
    április 03, 2012, 15:46:51
  • Zakee: Idézet
    Laller90: nah fain lett az oldal:)
    Köszi  iiggeenn
    április 01, 2012, 10:25:52
  • Laller90: nah fain lett az oldal:)
    március 31, 2012, 16:57:41
  • Mec: ugye van egy "visszatérekarégire" gomb valahol? :)
    március 30, 2012, 22:13:37
  • PeGa: woow, hát itt meg mi történt :O
    március 30, 2012, 21:47:55
  • Zakee: Idézet
    femc: alakul az oldal!
    Igyekszem, igyekszem... bigsmile
    március 30, 2012, 21:44:09
  • femc: alakul az oldal!
    március 30, 2012, 21:41:13
  • Zakee: Ide vendég nem irhat, minden féle képpen reggelni kell. Csak az egyszerübb kérdésre, kérésre itt lehet röviden válaszolni és nem kell telinyomnunka fórumot.
    március 30, 2012, 21:35:16
  • ajwe_cc: pl
    március 30, 2012, 21:34:51
  • Szko: Már látom, hogy külön van :D OK. De akkor ide írhatnak a vendégek, a fórum meg a regszitráltaké?
    március 30, 2012, 21:33:11
  • ajwe_cc: upsz.. :D tévedtem.. :P
    március 30, 2012, 21:32:53
  • ajwe_cc: mert ez nem a fórum hanem a főoldal.. :)
    március 30, 2012, 21:32:07
  • Zakee: Szerintem néha célszerübb egy egyszerű kérdést feltenni itt mint ujabb témákat nyitogatni. >:D
    március 30, 2012, 21:31:48

* Top Poster

GBalee GBalee
8998 üzenet
Lloyd Lloyd
8000 üzenet
benec - 206 benec - 206
7813 üzenet
Peti Peti
7048 üzenet
Latya Latya
5782 üzenet